Languages
Kategóriák
-
Legutóbbi bejegyzések
Archívum
- 2022. május
- 2021. június
- 2020. október
- 2020. június
- 2020. március
- 2020. február
- 2019. október
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. március
- 2019. február
- 2018. október
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. november
- 2017. május
- 2017. január
- 2016. május
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október
- 2015. szeptember
- 2015. július
- 2015. május
- 2015. április
- 2015. március
- 2015. február
- 2014. október
- 2014. szeptember
- 2014. július
- 2014. május
- 2014. március
- 2014. január
- 2013. november
- 2013. május
- 2013. április
- 2013. február
- 2013. január
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. október
- 2012. szeptember
- 2012. augusztus
- 2012. július
- 2012. június
- 2012. május
- 2012. április
- 2012. március
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2010. november
- 2010. szeptember
Meta
Legutóbbi hozzászólások
ÖT AJTÓN ÁT kategória bejegyzései
ÉJJELI KÖR
Időt nem mutatok.
Fokonként leszek sötétebb.
A szoba minden szögletét
átjárja álmodó fényem.
Az ismerős tárgyakon
néha megbillenek.
Ez a búcsúzás.
Mindet otthagyom.
Még egy bútoron
találd meg remegésem,
rajzold rá napórám.
Forgok egy sötét zongoraszéken.
1993
YEATS-PARAFRÁZIS: AZ ŐS NÉZI MAGÁT A VÍZBEN
Azt mondta az ősök őse,
“Minden oda húz,
Afelé, ami megelőzte.”
Keze, mint a madár körme,
Lába csavart fának törzse,
Odaér a víz.
Azt mondta az ősök őse,
“Ami szép, az itt se, ott se,
Akár a víz.”
1993
ÖRÖK LAKÁS
Ezen a széken semmi nyom.
Lapját a szél csupaszra fújja.
Lábakon áll a temető súlya.
Nehézkedő gyerekkorom.
Mondom újra, mondom újra.
Lapját a szél csupaszra fújja.
Lábakon áll a temető súlya.
Nehézkedő gyerekkorom.
Ezen a széken semmi nyom.
1992.
HÍRNÖK
Előbb csak intett, messziről, ágak közül.
Még eltakarták a visszavert zajok.
Végre kivált a megbontott reccsenésből.
És avval ébresztett, hogy nem vagyok.
1992.
BETLEHEMI ÚT
Vásárlásnak indult. Aztán nem az lett a lényeg.
A buszon a szokásos. Csak nem kellett jelezni,
mert a végállomásig. Nem kellett jelezni.
Mint a kabátot húztam magamra a reggelt.
Kint esett. Nem mentem gyalog, nem siettem.
OKTÓBER
Erdőt borít a csönd, hangja még jó lesz bármi másra.
Múltba a most belefér. Tél és nyár száll ide hóból sárba.
Zöldet temet az ősz. Sírja már régen meg van ásva.
Összetevődik a kéz. Lassan hull a… Folytatódik