Languages
Kategóriák
-
Legutóbbi bejegyzések
Archívum
- 2022. május
- 2021. június
- 2020. október
- 2020. június
- 2020. március
- 2020. február
- 2019. október
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. március
- 2019. február
- 2018. október
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. november
- 2017. május
- 2017. január
- 2016. május
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október
- 2015. szeptember
- 2015. július
- 2015. május
- 2015. április
- 2015. március
- 2015. február
- 2014. október
- 2014. szeptember
- 2014. július
- 2014. május
- 2014. március
- 2014. január
- 2013. november
- 2013. május
- 2013. április
- 2013. február
- 2013. január
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. október
- 2012. szeptember
- 2012. augusztus
- 2012. július
- 2012. június
- 2012. május
- 2012. április
- 2012. március
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2010. november
- 2010. szeptember
Meta
Legutóbbi hozzászólások
ÖT AJTÓN ÁT kategória bejegyzései
ÉJJELI KÖR
Időt nem mutatok. Fokonként leszek sötétebb. A szoba minden szögletét átjárja álmodó fényem. Az ismerős tárgyakon néha megbillenek. Ez a búcsúzás. Mindet otthagyom. Még egy bútoron találd meg remegésem, rajzold rá napórám. Forgok egy sötét zongoraszéken. 1993
YEATS-PARAFRÁZIS: AZ ŐS NÉZI MAGÁT A VÍZBEN
Azt mondta az ősök őse, „Minden oda húz, Afelé, ami megelőzte.” Keze, mint a madár körme, Lába csavart fának törzse, Odaér a víz. Azt mondta az ősök őse, „Ami szép, az itt se, ott se, Akár a víz.” 1993
ÖRÖK LAKÁS
Ezen a széken semmi nyom. Lapját a szél csupaszra fújja. Lábakon áll a temető súlya. Nehézkedő gyerekkorom. Mondom újra, mondom újra. Lapját a szél csupaszra fújja. Lábakon áll a temető súlya. Nehézkedő gyerekkorom. Ezen a széken semmi nyom. 1992.
HÍRNÖK
Előbb csak intett, messziről, ágak közül. Még eltakarták a visszavert zajok. Végre kivált a megbontott reccsenésből. És avval ébresztett, hogy nem vagyok. 1992.
BETLEHEMI ÚT
Vásárlásnak indult. Aztán nem az lett a lényeg. A buszon a szokásos. Csak nem kellett jelezni, mert a végállomásig. Nem kellett jelezni. Mint a kabátot húztam magamra a reggelt. Kint esett. Nem mentem gyalog, nem siettem. Sál volt rajtam. Cipzárral … Egy kattintás ide a folytatáshoz….
OKTÓBER
Erdőt borít a csönd, hangja még jó lesz bármi másra. Múltba a most belefér. Tél és nyár száll ide hóból sárba. Zöldet temet az ősz. Sírja már régen meg van ásva. Összetevődik a kéz. Lassan hull a világ egymásra. 1987.