KÓRHÁZ-TRIPTICHON

Indóház is lehetett volna ott,
a kőkockák között felsarjadó
fűpamacs, a mindig görbébb út,
aminek kanyarjait nem a domborzat
viszonylatai mérik, csak úgy vezet,
vakon, hogy tekeregjen rajta beteg
és hozzátartozó. A sok frotír
köpeny függőleges csíkja elmázolt
őszi táj, fatörzsek kéregrétegei érlelik
különőszre így a fát, éves gyakorlások után,
ami csak egyszer jön el. Mintha meszesvödröket
öntöttek volna a fűre, a cserjék, bokrok is
szerelőműhely-szagú olajosságban fénylenek.
A padok, a közterep avas magvai,
kertmélyben lapulnak. Csekély tengeri képlet is van,
kipárolgások, némi kagylótitok. Indóház
is lehetne, mindenkinél kis csomag, poros
muskátliillatú kisérők, az elütött idő
szinte zökkenős üteme, az átmenet, ami a
kedves szemében is halikrás kedvetlenséggel
enged útra, menj csak, menj csak, szállj fel,
ha van mire. Itt a pattogzott olajzománcos kapun
át csoszogó papucsok, oly mindegy, kertbe
jönnek-e le, vagy visszatérnek a neonmézzel
elöntött szentélybe.

***

A fulladásban az a rossz, hogy
nincs magyarázat. Ami jár, az nem
jár. A hátadon előbb csak laza
tüskeháló, mint a mélytengeri pólya,
növényszirom csukódik egykedvűséggel
zsigereidre. Kevés a fény benned, talán
azért. A köhögéssel csak higany folyik át
oldaladon, a levegőre tátogás mint a horogtalan
kapás, horgászbot csörlő hangját hallod,
feltekeredik benned a fájdalom.
Kiegyenesedni képtelenség. A vécé legalább húsz
lépés, közben izzadt kilincsek agresszív
magánya, foghíjas csempesor. Foncsorhomály,
linóleum. Leszarod magad. Alszol.
De nem vész semmi kárba.

***

Áldott nyikorgás. Minden ágybavizelő
próféta, tudom. Ahogy hajnalodik, felszakítja
vásznát a koszfüggöny, csodaszép. Az éjszakás
nővér harákolása zsoltár, háttérszólam,
hogy „mégse, mégse”, aldott nyikorgás. Minden
vizit körmenet, lázgörbék lobbannak, hívnak,
új nap van, tudom. Mennyi arc, mind a
koponyájába néz, fordítva, be. Mint mikor
villanykörtéket csavarnak nyakakra, ég a sok
tekintet, sárgás pergamenarcok titokfelülete.
Mit tudsz magadról? Áldott a nyikorgás, áldott aki nem
kívánt megszületni, meghalni se.
Szóljon örömdal az ágyneműn szétpergő rizsnek,
éternek, katéternek, szóljon örömdal a fertőtlenítőknek.
Lelkeknek, akiket kifognak, szemeknek, amiket le.

A bejegyzés kategóriája: A HÁRMASOLTÁROK, AKTUÁLIS
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>