A téli Parnasszusban néhány daktilikus formagyakorlatot ajánlottam Orbán Ottó emlékére Repülő szőnyeg című készülő verstani példatáramból
Szkeptikus dialógus
(hexameter+hémiepesz)
Illatot adj, hogy büszkén álljak a kedves elébe.
Illatot adjon a víz.
Ötletet adj, hogy nyomban megbűvöljem a kedvest.
Ötletet adjon a szél.
Jó szivet adj, hogy a kedvessel csak jót cselekedjek.
Azt hiszed, ennyi a szív?
Erdő
(alkmáni versszak)
„Megszületett a fiam” – büszkén mutogatja azt erdő,
nem veszi észre, hogy ott csak a Nap süt.
„Eltemetett a fiam” – gyászolja magát kipirulva:
lombja helyén csak a Hold koszorúja.
Költőző madár
(alkmáni sorok)
Elrepülök, ne zavarj, csak a szárnyaim
összeragasztja a szél, kifeszítem,
ráboritok hegyeket, hogy a súlya
elvigyen addig, amíg hazatérhetek.
[1] Weöres Sándor köpönyegéből bújt ki Orbán Ottó is, akinek máig hálás vagyok, mikor 1994-ben, első kötetem megjelenésekor több oldalas levelet írt: ”vers még nem sok van benne, de van két telitalálat…”. A levélben a formákról is szó volt: a “jó kis műhelyről”, amit az ember berendez magának – de várnia kell, amíg az élet nagy pofonokkal a valódi vers tétjét létrehozza. Nem tudom, valódinak találná-e ezeket a ritka formájú daktilikus szövegeket, amelyekkel ezúton emlékszem rá.
A téli Parnasszusban néhány ritka daktilikus formagyakorlatomat Orbán Ottó emlékének ajánlottam készülő Repülő szőnyeg munkacímű verstani példatáromból.