Negyvenharmadik védőbeszéd
Találkoztunk a mosodában. A gyűrött
ruhakupacok, mintha torz embereket borítanának
be. Elvesztegetett lélek mindegyik
ruhabála. Kotorásztam a zsebemben az aprók
után. Nekem az etetés sosem ment. A pénzbedobó
szájban az érmék összeakadt fogaskerekek. Apádat
szökőkút szórta szét, most a mosóport
elkülönített rekeszbe öntöm. Alig biccentesz,
csak nézéseden a hályog színe változik. Egymás
melletti gépbe öntjük a ruhát, mintha együtt
hánynánk. Civilizált gyűlöletünk
a mósószerszagban feloldva nem
mérgez, nem bánt. Beállítjuk
az időt, külön-külön, nem nézek oda.
Közös gyerekünket nem tudnád
megszülni. Begyűrődne a lelke
a testedbe, mint mosódobba
a ruha.
Negyvennegyedik védőbeszéd
Kandi lázálma, hogy a vekker
bőréből berreg ki reggel. Mint egy börleszk
utolsó ítélet. Kandi nyújtózik, törülné ki a csipát
a szeméből, de mintha beteg lenne, a szeme
nem enged. Egész teste berreg. Egy ilyen
berregés elől csak elaludni lehet, tudja
jól. No de reggel? Nyakig hideg kádba
merül, bugyborékol a víz. Vastagon
öltözik, titkát ruha alá rejti. Zabál,
hogy elhallgattassa. Berreg. Fekvőtámaszozik.
Veri a testét a földhöz. Két óra múlva,
mint az eszelős. Az ajtón így nem mehet
ki. Nem járhatja végig a lakásokat. Ébredjen,
aki süket. Ébredjen, aki hallja. Ősz helyett
mondja, hogy tél van? Visszaalszik,
megvárja, jó cukor, ahogy más is alszik,
más is ébred.
Negyvenötödik védőbeszéd
A léckerítés mögül kutya
acsargott rám. Napfény volt bozontos
szőrében, büntető Nap. Nem, Uram,
engem a bűn nem boldogít, nem fenyeget,
nem harap. Csak elharapózik a bőröm
alatt, mint a higany. Rosszul beadott
injekció a bűn, Uram, feszít, mint
a szél a bőrben. Ragyog a léckerítés,
naprács a tűzben. Napestig ugathatsz,
ugass csak, ugass. Ítéleted szájakból
hallani. Kutyaszájból az utolsót. Ez is
valami. Forró vagy, Uram, nincs benned
üdvöm, nem ilyen a kárhozat. Akármerre
forgatom az orrom, a huzat kutyaszagot hoz.