154. Kitüntetés
(második aszklepiadeszi strófa[1])
Hírnévtől keserű szájad, ahogy nyeled
ikrás mézragacsát, torkodon ott akadt
nyúlós kortyait – ezzel
tüntetnek ki, ha élvezed.
Izzadt kéz tapogat, öltönyöd illeti.
Sok taps. Elmotyogott fél-gratulációk.
Árral szemben a csillár-
fény szilánkja szemedbe szúr.
Hallgatsz közben, amíg csak teheted. Ha egy
rókaarc vigyorog, nyitja előtted az
ajtót, megszelidíted:
egyet nyelsz, csak utána lépsz.
155. Esküvő
(hamadik aszklepiadeszi strófa[2])
Tűzre öntöm a kútvizet.
Rálobban feketén, fátyola sistereg.
Hamujához a sár vegyül.
Kőkáván a parázs félszeme felragyog.
Ennyi lett a mi esküvőnk.
Víz. Úszik feketén benne hagyott farönk.
156. Őszi kérdés
(glykóni versszak[3])
Lombján csapkod a sárga szél,
levelét elereszti, és
ott marad csupasz ággal.
Csontomban csak a fájdalom.
Testemben szakadék szakad,
bőröm messze hajítom.
Ősszel mért csak a fák,
miért nem tud a test soha
elbúcsúzni a nyártól?
159. Tavaszi óda
(pszeudo-aszklepiadeszi strófa[4])
Éjfélkor süt a Nap. Hajnali alkonyat
megborzolja az ég rőt-feketés szinét;
délben újra sötét lesz,
szürkül az éjjeli pirkadattal.
Így nézlek. Kiragyogsz. Szőke fejed kivár,
mint a Nap, beszorít vágyakat és tüzet.
Felráz, ájulatot hoz,
szórja sötét sugarát a testre.
Feltámaszt a szemed – bőrömön átvakít;
testedben vacogok, várom a sorsomat.
Nincs abban se szemérem:
meztelenül kiborít a Napra.
160. Nagypénteki vers
(Csanádi-strófa, pszeudoszapphikus[5])
Kereszthalállal irányít az Isten.
Annak is útja van, kinek útja nincsen.
Útja van annak is, kinek nincsen lába
megindulásra.
Befelé indul, nem kell sokat lépni,
elég a hegyet befelé elérni,
úgy felkészülni, bűnökkel hiába
kálváriára.
Emberléptekkel az isteni útra
nem lehet lépni, senki se így szokta.
Az embert az út lépi ki magának.
Nincsen kijárat.
[1] Két kis aszkepiadészi sor, egy pherekráteus és egy glükóneus építi fel.
[2] Párvers. Első sora glükóneus, a második kis aszklepiadészi sor.
[3] Két glükóneusból és egy pherekráteusból épül fel. Ismeretes hosszabb változata is: itt négy glükóneust követ egy pherekráteus.
[4] A második aszklepiadészi strófa utolsó sorát, a glükóneust alkaioszi tizes helyettesíti.
[5] Ütemhansúlyos tizenegyesekből (5//6) és egy 5 szótagos negyedik sorból álló strófa. Az eredeti Csanádi-strófában az ötszótagos zárósor mindig adóneus – nálam nincs időmértékes elem.