ÚJ VERSEK A NYÁRI JELENKORBAN – LAMPIONARC, APÁM SÍRJÁNÁL

cropped-borító-homokfúga-1.jpgA nyári Jelenkorban megjelent két új vers.

 

Lampionarc
Egy lampionarc, belülről önti el
karneváli fény, kihívó is lehetne, de
szelíden, fényketrecbe zárva imbolyog,
mint jelzőbója az unalmas esti
fogadás kaviáros szendvicsei között.
Jelzi, hogy fényét nem arra veti, amerre
sodorvonal nélküli vízút nyílik,
estéből leszakadt holtág
ártatlan időbe csábít néhány
megfáradt órát. Nem, ez a
lampionarc ideges, szenvtelen,
semmire nem kötelező fénnyel
imbolyog, inkább arra vár, hogy
ne vegyék észre, karneváli
fénye nem több, mint kivárás és
halogatás közötti őrláng, de hogy
mit őriz és kinek, azt akkor
se érti meg, mikor már kihunyt.
Apám sírjánál
Ásót úgy semmiformán, ahogy
behajlított térddel rátalpaltak
az élére, mintha a földből
élelem bomlana elő, és nem halottnak
ágyaznának szenvtelen. Ásót
úgy nem néztek, fordított piramis,
eszköz csupán, a halott nem költözik
háromszögletébe, nem ott bujdosik,
nekem is van kezem, nézem, összeillesztem,
nézem, mintha két tenyérél sátorában
kellene éjszakázni, fent jéghideg
hunyorcsillagok, akárkinek ágyazni könnyebb,
magam, ha vackolódom, csak szalmán,
2
pelyván, időzni itt erőszak, hideg harap,
a virágkoszorúk fullasztó, földtől védő
mentőövek – ásót úgy nem néztek még, ahogy én
néztem a két kezem, mért nem azokkal,
mért nem én ások.

Kategória: AKTUÁLIS, FRISS KÖZLÉS | A közvetlen link.