A Jelenkor két versemet közölte. A Templom, a Héven. Az egyik álljon itt kedvcsinálónak:
Templom
Egy csapat kapucnis, esőkabátos gyereket
terelt két fókamozgású gondozónő
a folyópartra játszani. Félkörívben
álltak fel, arccal a folyó felé,
csattogott szét az iszap a parton.
Aztán láttuk, hogy inkább imára
készülődtek, a nyikorgó, himbálódzó stégen
a motorcsónakolaj olyan foltokat hagyott,
mintha valaki a földrészeket akarta volna
ügyetlenül ráskiccelni, az lett a
szószék, az egyik gondozónő már
nézett is vissza a part felé, mintha
a híveket szuggerálná. A félkör
első sora már térdelt, vonaglott az
iszap a lemenő nap fényében, remegett,
mint a beteljesületlen szerelem körül
vakító késleltetés. A második
sor gyengéden fogta az elsők vállát, mögéjük
bújtak, védő mozdulattal, de maguk is védelemre
szorulva, a hátsók pedig karba tett
kézzel alkottak füzérláncot mögöttük –
belső oszlopokat védő hátsó pilaszterív.
Egy szó sem hangzott el. A sok kapucnicsuklya
hátulról már olyan volt, mint valami műtőasztal
fölé hajló orvoscsoport sziluettje. Oldalról
eléjük kerültünk. Egyik esőkabát
alatt sem volt ember.