KATONA OLTÁR

Ahol rend van és jog nincs, onnan

kivonulnak az álmok. Homokkőszemek,

parancsot váró tiszta fény. Az utasítás

íze, mint a musté, nem csak az érzi,

aki adja. Az anyag közt rendet

tesz a gravitáció. Tettek és akarat,

hegyomlás, erózió. Megérzed, hogy az

idegrendszeredben a térszínformák

lassú alakulása épp olyan (épülés,

rombolás), épp olyan könyörtelen,

ahogy legyek szárnyát törted, ahogy a

meg nem bocsátás fénylett vissza egy vak

szemében, vagy valakinek a szemében,

akire, hogy vak, jó volt mondani. Az önfegyelmezés

nagy bűn is lehet. Tudd, acélos

szellemed, az érzelem folyószabályozása

űrszemét, a léleké, ahonnan

menekülhet, aki lát, vakon.

***

A durva posztó a fogason

akasztott ember. A prém, mint

aszfalton szétkenődő állatszőr,

nedves és melegít. Egy ilyen

ruhát kefélni is, mintha idegen

nőt kefélne az ember, félrecsúsztat,

mint minden harci dísz. Ha

tiszta lett, piszkos lesz attól, hogy

nézed. Zöld színe, mint bizonyos fémek

ízének emléke nem szemben, szájban

képződik, hanem a tartásban. Viseled

vagy nem viseled. Nehezebb,

mint amit elbírsz. A rangjelzés,

ó, a rangjelzés, ha madárszar volna –

az akasztott embert nem kérdezik, levágják,

otthagyják, elviszik.

***

Négyszázhetvenegy férfit és gyereket

állítottak egy sorba. Előbb minden

hetediket lőtték le hátulról, úgy, hogy

kórusban kellett számolniuk. A tizennegyedik

után a huszonegyedik nyüszített, emberláncon

akadt horog. Aztán minden ötödiket

lőtték homlokon, most előlről, mert

minden irányból ők voltak soron. A hullák

mint iránytűk elcsúszott mutatói, észak-délre

estek, úgy állították be őket, jóelőre.

Aztán keletről lőtték halántékon

minden negyediket, a golyó sokszor a

következőbe is átjutott. Aki megmaradt,

az nyugatról nézhette, ahogy asszonyaikat

sorra magukévá teszik. Ezek életben

maradtak, de nem ismerték soha többé

az égtájakat.

(Liget, 2010. augusztus)