2011. március 11-én József Attila-díjat kaptam. A megtisztelő díjnak nagyon örültem.
Az írás magányos szakma. Hogy van-e az írásnak tétje, az először a papír és az író között dől el. Utána a papír és az olvasó között. A kortárs szakmai visszajelzés ugyanakkor, mint a személyiségfejlődésben a tükörstádium, megerősíti az író integritását. Ezt a tükröt jelenti a díj. Vigyázni kell, hogy a tükör ne váljon az elvarázsolt kastély torz tükrévé.
Feszélyezett vagy a tükrök között: a világot amúgy is csak tükör által homályosan látod, most meg a magad szerepét benne homályos, egymást tükröző tükrök csábító és csalóka visszfényében. A díj az „önmagunkban megfürdetett arc” világa – mégis jól esik.
A József Attila-díj irodalmi nagykorúságot jelöl: a pályakezdés végét. Ahogy László Noémi fogalmazott tavaly – az irodalmi foci NB1-es részvételének kezdetét. Ugyanakkor az írás nem csapatjáték és nem is küzdősport – nincs kit legyőzni, csak a téged érő hamis kísértések özönét. A megszelidített démonaiddal kell együttműködni – mert az íráshoz a jóangyalaidra és a démonaidra is egyaránt szükséged van.
a teljes interjú a literán