HEGYMENET

Fönt laktunk még. Már nekem is
volt hátizsákom. Virágot szedtünk
az úton. A lejtőn nyakba vittek.
Orromhoz dörgöltem a virágot.
“Jó a háton az elemózsiám, hasznos,
ha megérkezünk”, furcsa, nagyfogú
asszonynak mondtam, megsimogatott.
A lejtőn nyakba vittek. Fönt kiszedték
a kullancsot, a szálkát.
Fájt a bőröm alatt.

Fönt laktunk még. A merőleges
napban semmi szél. “Látod,
ez a szélcsend”, mondták a férfiak,
pedig nem volt csend. Fölfelé láttam,
mert nyakba vittek. Jöttek
a legyek. “Ez a nyári erdő”,
mondták a férfiak. Aznap léggyel
álmodtam. Megnyugtattak, hogy
többször van hideg.

Fönt zizegett, amikor ettünk.
Nem értettem, mért megyünk lefelé,
ha egyszer fölfelé jöttünk. “Ez a kirándulás”.
“A lábad elé”, mondták a férfiak.
Emlékszem, onnan karba vittek. A kezemben
nem hervadt a virág. Emlékszem, nevettek,
ittak is, földszaga lett a virágnak.

A bejegyzés kategóriája: HANG ÉS ÁRNYÉK: ÁLOMVERSEK, KERESZTHUZAT
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>