A Tiszatájban most először közöltem verseket!
Ez a kenyered
Túl sok szó esik kegyelemről. Pedig
az, fénytorlasz, ami vízszintesen
függőlegesen egyszerre nyílik szét –
mint egy fényvitorla hajt égtájak
helyett kezdetedbe, végzetnek itt
nincs tere, ami kezdődik,
sűrűn sodor, vízre tesz, amit
nem látogat se szó se part. Csak a
hal, szálkátlan nyeled fehér
húsát, árad szét testedben, csak
a hal ér oda, ahol most vagy,
uszonyán csillog, nem üzenet, csak
vízjel, áldd jó helyed, kísértés
sose érjen el. Túl sok szó, persze, eshet,
kegyelme záporozzon, annak, aki
leszel, szüksége lesz rá,vedd
szavad, meg ne törjed, csak
egyszer. Ez a kenyered.
Pythia
A kérő mosoly és a kéretlen, nem a
mosolygóra tartozó mosoly között, jól vigyázz,
nincs érvényes megkülönböztetés, afféle
flaszterjósnő volt, rúzsfoltjai közül mint
egy tökszáj villant elő ajánlata,
hogy jósol nekem, aluljárói Pythia,
benőtt körme, aprót keresgélő ujja
zsebkoszt talált csak kabátja
mélyén, „de miért fizetne?” és „miért
nekem?” de persze így kérte csak,
mintha ő akarna adni. Egy százast
vettem elő, koncként kivetett
mosolya, lágy pocsolya-tekintete
nem kavart fel semmit a langyos
gőzből, ami az időből rám
tartozik – tartsa meg magának
jóslatát, kéretlenül mosolygott, nem
mondtam ki persze, de a százas után dolgavégezetten
állt tovább.