Forgásuk lesz a vakoknak. Forog
bennük, hogy nézni vágynak (láthatatlan
szenvedélyük forog, ahány alakban
semmit se látnak), újabb alakot
forgat bennük, amikor meghalok,
hogy a fény felszárad a homlokomban,
a mozdulatlan áradás, ahonnan
égre kerülhetnek a csillagok.
Eljönni az itthagyott arc helyére
(forog a búcsú, forogva felejtik,
hogy ránézhetnek, nem látnak semeddig),
a hideg pontot otthagyni az éjbe –
Kinek a vak szeme nézhet fel eddig,
hogy egyszer forgásomat utolérje?