A MERÜLŐ SZONETTEKBŐL 4

Záporban, ahol kifárad a szél,
ahogy görbül, ahogy fúj, messze tartod
a kezed, azt hiszed, találsz kihajlott
régi ujjakat, de mind a tiéd,

mind remeg (mint reggel, mikor az éj
hajnalba kapaszkodik, hogy ne hagyd ott),
a záporban mindig látsz szomjas arcot,
és nincs semmi ok, hogy szomjas legyél.

Záporokat tanítsál, Istenem,
a földre esni, a halott vizet,
ami azt hiszi, hogy megérkezett,

hogy itt van, tanítsd, hogy halott legyen:
kinyújtózni a száraz földeken,
arcokon, ujjakon, csontok felett.

A bejegyzés kategóriája: MERÜLŐ SZONETTEK
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.