PÁSZTOR

A szél dolga nem az övé. Sosem volt igaz,
hogy állatot ember vagy kutya irányba
tereljen, jól lakatni mindig égi dolog,
ahogy növény fogan a szél mozdulatára,
és nem irigyli a méh, hogy a társa
nem gyűjt be semmit, úgy oszt életet,
hogy nem tudja mért. Visszafelé
mindig kilátszott a nap karimája, amikor
gulya mellett kísérte útján
a tegnapot, levette kalapját,
hajadonfőtt, nem a tisztelet, csak
nem akart kettőt, az az égi
ott fent úgy billegett, ahogy a kolomp
lépésütemre, még föl se jött a hold,
mire karámhoz ért. Etetni nem az ember,
a szoptatós anyákon látta, mindig
volt közelben egy, ahol kinn van
a mell, ott az idő ad enni, sose
az ember, a szél lengi újra, engedi
útra a holnapot.