A HALÁRUS

A halárus napja ez. Bóbitás fején
mint félreértett harci dísz billeg
a sapka, vevőjét félmozdulatra
felméri, találomra választ pontyot,
visszanőtt körme az akváriumlében
mindig újraázik – érezni kell
a hal fejét, az ezüst szemet
csak az érti meg, akinek
kezében bárd, szívében az ütés
már előreszánt, aki kíméletében
kegyetlen, elvégzi, amit a sors kimért.
Tudja, melyik ujjpercnél megy át
a szeg vajkönnyedén, és ollóval
úgy vág el szemhéjat, ahogy más
salátát, zellert – ritkítja a szót,
az embert, egyenesít, megküzd, ha sért.
Szívén semmi kéreg, képzelj fát, ha üt,
lobog a geszt, ahogy a hal utolsó
kortyért küzdeni kezd, levegőt
harap vízért.