KARTHAUZI

Ne panaszként, fogak közül szorítva
szélnek, legyenek szavak, szégyenek,
szájat körbeégető szomjúság,
amiben hallgatni és szólni egy –
mintha megbánná a tél, hogy hideg,
és tehetetlenül még hidegebb
bűnbánatnak hinné, amit beszél,
pedig megátalkodott lett a szél –
legyen, hogy ne érhessen vissza hozzám,
ne kergethesse arcomba a vért,
mint a levélhang avart fellazító
csönd mögött, amíg földön nincs a fa
más lombokhoz jut el, hallhassanak.