SZEMFEDŐ

Eltépett szárny, olyan volt az arcod,
nem néztél már vele, baleset előtt
járdáról lecsúszó galamb, gyűrött,
mint a porrongy. Nézd, ezt neked
hoztam, úgy rebbent a szájad előtt
valami érzelem, ahogy a háló lélegzetre
mozdul. Sosem hittem, hogy hazudni
ne kellene. Persze, hogy kell a kezed,
betonból talajt kereső fagyökér,
kacsosan szorít, lefejteni nem lesz
elég a délután. Röpülj, babám, röpülj,
hagyj már itt, kértelek, tépett
szárny suhanjon, érintsen szám körül
a hatalmas búcsúzó iszalag.
Én a szemfedőm csak a halálom után
akarom, kértelek, értsd meg, nem kívánom,
hogy rám terítsenek.