KÓRHÁZ TRIPTICHON


Indóház is lehetett volna ott,

a kőkockák között felsarjadó

fűpamacs, a mindig görbébb út,

aminek kanyarjait nem a domborzat

viszonylatai mérik, csak úgy vezet,

vakon, hogy tekeregjen rajta beteg

és hozzátartozó. A sok frotír

köpeny függőleges csíkja elmázolt

őszi táj, fatörzsek kéregrétegei érlelik

különőszre így a fát, éves gyakorlások után,

ami csak egyszer jön el. Mintha meszesvödröket

öntöttek volna  a fűre, a cserjék, bokrok is

szerelőműhely-szagú olajosságban fénylenek.

A padok, a közterep avas magvai,

kertmélyben lapulnak. Csekély tengeri képlet is van,

kipárolgások, némi kagylótitok. Indóház

is lehetne, mindenkinél kis csomag, poros

muskátliillatú kisérők, az elütött idő

szinte zökkenős üteme, az átmenet, ami a

kedves szemében is halikrás kedvetlenséggel

enged útra, menj csak, menj csak, szállj fel,

ha van mire. Itt a pattogzott olajzománcos kapun

át csoszogó papucsok, oly mindegy, kertbe

jönnek-e le, vagy visszatérnek a neonmézzel

elöntött szentélybe.


***


A fulladásban az a rossz, hogy

nincs magyarázat. Ami jár, az nem

jár. A hátadon előbb csak laza

tüskeháló, mint a mélytengeri pólya,

növényszirom csukódik egykedvűséggel

zsigereidre. Kevés a fény benned, talán

azért. A köhögéssel csak higany folyik át

oldaladon, a levegőre tátogás mint a horogtalan

kapás, horgászbot csörlő hangját hallod,

feltekeredik benned a fájdalom.

Kiegyenesedni képtelenség.  A vécé legalább húsz

lépés, közben izzadt kilincsek agresszív

magánya, foghíjas csempesor. Foncsorhomály,

linóleum. Leszarod magad. Alszol.

De nem vész semmi kárba.


***


Áldott nyikorgás. Minden ágybavizelő

próféta, tudom. Ahogy hajnalodik, felszakítja

vásznát a koszfüggöny, csodaszép. Az éjszakás

nővér harákolása zsoltár, háttérszólam,

hogy „mégse, mégse”, aldott nyikorgás. Minden

vizit körmenet, lázgörbék lobbannak, hívnak,

új nap van, tudom. Mennyi arc, mind a

koponyájába néz, fordítva, be. Mint mikor

villanykörtéket csavarnak nyakakra, ég a sok

tekintet, sárgás pergamenarcok titokfelülete.

Mit tudsz magadról? Áldott a nyikorgás, áldott aki nem

kívánt megszületni, meghalni se.

Szóljon örömdal az ágyneműn szétpergő rizsnek,

éternek, katéternek, szóljon örömdal a fertőtlenítőknek.

Lelkeknek, akiket kifognak, szemeknek, amiket le.


Első közlés (Hirtling István), Bartók Rádió, január 23

Jelenkor, 2010. április

A bejegyzés kategóriája: A HÁRMASOLTÁROK, AKTUÁLIS, FRISS KÖZLÉS
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>