VACSORA 2

A kinti szobában ettünk, a hidegben.
A tűzhely egész bent, odáig nem jutottam.
Körbeálltak az asszonyok, és táncoltak,
persze nem zenére, de kiszámoltam,
hogy a legidősebb mindig ugyanúgy
rázza a kötényét, remegett a kontya.
Ebből kimaradtunk. Könyököltünk
a zsíros asztalon. Volt egy fiú, aki a szalvétáját
harapta, pedig nem volt éhes, azt mondták,
beteg. Zöld szemével mindig a plafonra nézett.
Aztán jött a tál. A férfiak nyakát figyeltem,
furcsán dagadt, mint a torkomban
a hajnali ébredés. Az egyiknek
remegett a szőr az orrában. “Ettől álmunkban
majd tüsszögünk.” Csöndben voltunk
egy lánnyal, aki mindig mellém ült,
csillogott a zsír az ajkán.
“Most ez a rúzs”, mondta, és kuncogott.
Nem volt kedvem nevetni, de szép volt,
mintha bálban lennénk.
Így hát csöndben ültünk.
Nekem volt egy titkos jelem,
hogy csak egyet harapni a kenyérből,
benn hagyni jó soká, attól édes-fűszeres.
Legvégén jött a keksz. Egyet volt szabad, kimérték.
Ritmusra haraptam. Figyeltem,
ahogy tűnik el a minta. Messze volt még
az asztalszedés.

A bejegyzés kategóriája: HANG ÉS ÁRNYÉK: ÁLOMVERSEK, KERESZTHUZAT
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>