VONATON

Tudtam, hogy csak a hold dörömböl.
Nem lehetett a szél, de furcsa volt,
mert, ha megyünk, nem szokta
csak úgy feladni.
A tény, hogy közegellenállás
létezik, a vonatablakból mégis
elcsépelt, régimódi: már érvénytelen.
Fülkéről fülkére vergődtem előrébb.
Az elsőben még életjelek. Sokat próbált
kartonpapír, talán gyümölcslé, hosszú,
ragacsos szívószálak között botorkáltam.
A második már távolabb. A székeken
a fény valahogy sötétebb. Hideg volt a padló.
Hold sütött a szemétkosárból.
Ólomfényű Pécs, Budapest, Veszprém
tapétázták körbe a fülkét és az estét.
Nem találtam a Balatont.
Úsztam tovább. A harmadikban
végképp este lett. Fekete mennyezet.
Jéghideg, kásás bőrülések.
Enyém lesz a halottas kocsi.
Vetkőzni kezdtem. A ruhák
sorra megálltak a levegőben ,
a nadrág magától összehajlott.
Mellemen a szőr valahogy fehérebb.
Szélcsendben vacogtam.
Semmi mozgás, nem jönnek értem.
Csak a hold, most már a szememből.