ÉJJELI NÉGYES

I.

Altasd át magad,
tanulj megvakulni.
Sose voltál ébren.

Nevelkedj addig
az álombeszéden.
Ne bízz homályodban,
próbáld átaludni.

Tanulj sose látni
mérhetetlen szemmel.
Akkor is meghalni,
ha születni nem kell.

Ha erre gondolsz,
mindig gondolj másra.
Csak amerre nyílik
a lélek nyílása.

II.

Figyelhetnek az éjjelek.
Nincs párnába bújás, órahang,
nincs semmim, amit veszíthetek,
csak a harang.

Egy bólintástól veszítem el,
amit többször álmodok.
Fel sem ébreszt, és el sem altat,
amiből vagyok.

Erőlködöm, hogy sose tudjam,
kongatják vagy ütik,
ütik vagy kongatják
lelkem határait.

Erőlködésem két oldalán
a falakra fér, amit itt hagyok.
Szól tőle az egész szobám.
Bólints rá, s nem vagyok.

III.

Csak a falból jön a hang.
A fordulás falnak fordulás.
Csak a falban megy a hang.

Elzárták a torkokat.
A torkokon már nem fut körbe,
ami a falakban maradt.

Azt mondják rá, némaság.
Egymást némán érik körbe
a körbekiabált szobák.

Nyitva vannak a szájak.
Ami megszólal, már kiszáradt.
Csak a falban fájhat.

IV.

Ahol sötét fény világít,
ott van szemem.
Hogyha egy arc rám hajol,
már szétesem.

Nem látom akkor, csak ami nem volt.
Sötétben sötét az oltár.
Téged látlak, mert sose voltál.

Bejárlak, mint a templomot.
Lépés nélkül. Kezem kőre kő.
Most ez vagy, mert most ez vagyok.

Minden összeálló arcon
saját fényemtől búcsúzom.
Minden szemben én is alszom.
Sötét csík lesz minden arcon.

A bejegyzés kategóriája: KERESZTHUZAT
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük