ÖSSZEÁLL, SZÉTGURUL

Összeáll, szétgurul, mintha gyöngyökből lenne
az arc, erdőtekintetű, avarból
és ágmorzsalékból, vonaltalan szemek,
vándorló tisztás a homlok, de nem indulnak
fák, csak egy mozgó folt van, hogy kövesselek.
“Hajolhatok-e”, nincs patakra ág, befelé
szomjazni nem lehet, “hajolhatok-e rád”,
morzsolom a földet, így lesznek
tengerek, ki-kivillan az erdőből
a válasz, kacér a fény, elzsongító,
mint fák tetején a hullám, ha fúj
a szél. Tarajában élni: odafent
permet száll, zöld levél
repül, tapad a szájra, aolhaoerá,
nem rád gondolok, gondolom, mikor
belesodorsz a homloktalan tájba.

A bejegyzés kategóriája: NAPFOLTOK
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.