ÁBRAHÁM

Nevetni kell az öregedő combon,
mikor a törzset támasztva biccen,
lejtőn lefelé caplat a síkon is,
a gyérülő szakáll, a ritkás szőrzet is
átlátszó réteg a test előtt, ahogy
a halál tudata hályog a lelken.
Kapaszkodj és nevess, ha vágyad
felvirágzik a gazból, megárvult, tél
eleji bimbó osztja a sorsot, indít
hegyomlást, nemzedéket, dudva
a szó, de belőle sarjad a sorstalanok
ígérete, sokasodni végre, hiába.
Nevess magadon és kapaszkodj
botodba és a mába, fogatlan
ínyed vigyorítsd öreg
combok közé, mintha kivájt tököt
szülne a szélbe Sára, a te öreg
arcod, mostantól azt vésed csecsemőre,
gyerekszájra, nevess, nevess Izsákra.