JÓB

Ökrök, tevék és juhok, a három
hír Hekaté-arca, mint egy olcsó
karneválon, Sabeusok, tűz, Káldeusok,
a hírnök három alakban egy, Chaplin-
mozdulattal kihasznál ismétlést, poént.
Nincs ebben semmi sorsrím, az időben
ezek mind protézisek, elhajták,
megégeté, elhajták, a bevégzett múlt idő,
hogy megtörtént, az „épp most
és veled”, mint öregek nyammogása,
nagyapja ette így a hámozott almát, fog
nélkül, állkapocs-őrléssel, szégyenletes
volt odanézni is, mert minek, a sors
lejáratása ez, hogy lejár, annyi seb
ég most annyi szájban, kinek fáj,
ki nézi meg, érezte persze, tompa lett,
hogy tartogat még negyediket az idő,
mert nem volt folyása, balta csap
kéregre ennyiszer, csók és féreg
zápora a testre, ahogy az új hírnök
hozta már – üres akkordot, szemet hányszor
lefogni, uram, kinek? – nem gondolt
semmi másra, szakálla viszketett.