MÁSODIK AGNOSZTIKUS TÖREDÉK

Nem érted a kétséget, nem tudod
visszalélegezni, amit kifújtál,
várni sem tudod saját hangodat.
Benned élővé lesz a képtelenség,
fáradt se lehetsz. Neked kimerülni,
mintha kincsekkel tömnéd zsebedet,
szomjúságodban csak forrásra lelnél,
nagy haragodban elsimult az arcod,
ítéletedben se lettél magaddá –
feledted mondani magad felett.
Rád nem emlékszik senki, mert te vagy,
amiben emlékezni tud az emlék,
s amikor felejtünk, benned forog,
ami volt, de nem lett, hogy elfelejtsék.
Ha akarnál, se tudnál jobbat ennél –
és sosem fogod fel, ha féltenek.