FEBRUÁRI CAPRICCIO

A parkban kék, zöld, sárga leveleket
kevert össze sóderrel, pedig forgószél se
volt, az ég, mondtad, legyek erős,
az első tavaszi nap, lomokból épített
magának vackot egy kutya, olyan szemekkel
nézett, mint aki sakkozni hív, a kockás
plédre, ne is beszéljünk, játsszunk, de miért
beszélnék én egy kutyával? Nyakfájós
férfiak vonultak, aktatáskájuk fogantyúján
virsliujjuk, mondtad, hagyjam ott, akivel
éppen élek, mintha élnék. A nagy víztócsákba
úgy merültek a cipőorrok, ahogy gázlómadár
piros hártyája lép mocsárba, neked persze
könnyű. A padon, mint egy síró gólem, öreg
férfiorr, rajta alkoholtól kitágult erek,
mint a márványsajt, ejtsed hideg tálba.
Csak egyre kérlek, jöjj velem, a zsákomba befér
kétszersült meg madársaláta, reggelre jó lesz,
jót eszünk. Megint hideg gőzfürdő
a park, lihegnek benn az asztmás bokrok,
belefutunk mélyen a februárba.