ÚTSZÉLI ALBA

Halsütés után ott marad a zsír a lábosban.
Fölengedem vízzel. Zsírcsepp-szigetek
a felszínen – vannak érzések, amik nem
keverednek. Például imádlak és
undorodom. Leginkább hajnalban a
kiszolgáltatott nyakad, ahogy fekszel a
párnán. Rajta a pihe, mint a madártoll,
még csipogsz is olykor. Vagy párnámon
kapirgálsz a körmöddel, nyújtózkodol,
talán a lelkedet kell messze elérni,
ami nem látszik, csak abban is benne vagy.
Imádom rekedt-édeskés hangod lefolyó gyöngyeit,
amivel minden szót magadba szippantasz,
reggel eldugulsz – ha torkodat kinyitnám,
ott lenne a sok szőr, szappan, mint a mosdó szűrője
alatt, ha már a pumpa nem segít. De nem
bántalak, hagyom, hogy felengedj – most
nyílnak szemeid. Az éjjel benn hagyott
egy csöpp vizes kéket szemed fehérjén,
fordított mennybolt, felhőn az ég, mint aki
a sötétben túl sokfelé nézett, várom, míg
sötét pupillád az én fekete
horgomra akaszkodik, ha akarod, most
szemedbe nézek.