A CUKRÁSZDÁBAN

A cukrászdában, a hideg márványkő
asztalra kigurult a marcipán. Csillog
a fogad, hamis ékkő, kávéíz, tompa
délután. Minden kérdés, amit felteszel,
ócska horog, bőr alá csíp, állott
cukorszaga lett a szádnak, a kérdéseid
között hüvelykujjaddal a másik kezed
gyűrűs ujjkörme alól piszkot kotorsz ki,
s ahogy szétpergeted, mintha gyurma volna,
ujjhegyeddel alakítani kezded a szemetet.
Hidd el, ha hánynék tőled, nem ülnék
itt veled. Hallgatom a fejfájós kérdéseket,
türelmesen, és unokákra gondolok, itt
ülnek a térdemen. Elfelejtenél értük
menni, csirkeaprólékkal tömnéd a fejüket,
apinak hívnál, előttük, csak mert úgy kedélyesebb.
Igen, és tokád is volna, zsírtalan, minden
kérdésedre megrezdülő lebernyeged.