LAKOMA

Olyan kíméletlenül sózod az ételt,
ahogy galambok nyakát tekerte ki,
aki megijedt tőlük a téren. Nyűg,
hogy enni kell. Terek tudnak
torlódni így, egy túlzsúfolt városban
turista-tempóval sorjáznak, utca
utcára tör – agresszív az ebéd.
Sózod a húst, kifehéríted,
lopott csendek, rágások között
pengevékony ajakkal szorítod a zsírt,
el nem hangzó kérdésre néma válasz.
Aki leszed, az lesz itt az úr, a morzsák,
cserepek, nyelések roncsai szerteszét,
terítve csak a csont, lepöttyögtetett abroszok,
a maradék, mint kettőzött szárny, repül,
elheverő testekben, legbelül, úttalanul.