Hetedik védőbeszéd
Megtalálhatod bennem a hülyét, mert
az vagyok, ha kell, és két másikat, akit
ez a hülye felügyel, meg egyet, aki a
hülyét felügyeli. Szent négyesünk egészen
édeni. A pokol se nézhet ki szebben. Kérdezz
csak valamit. És jöjj rá, melyikünk válaszol.
A két hülye, akit egy hülye felügyel, talán
megnyugtatóbb választ fog adni, megerősít téged
abban, ami vagy. A hülye, aki két hülyét felügyel
és egy hülye felügyeli, elbizonytalanít, na nem abban,
hogy te is hülye vagy, arra ott van az, aki a két
hülyét felügyelő hülyét felügyeli, inkább csak úgy,
hülyeségtől függetlenül leszel bizonytalan. De
ez meg leteremt és vádol, még akkor is, ha minden
szava a válasznak csupa
méz, még akkor is megaláz. Figyelj és kérdezz.
Itt mindenki okosan csak téged néz.
Nyolcadik védőbeszéd
Tessék, lehet kigazolni a kertemet,
afféle jó kertészként, öreg, mutatom,
ez itt az ágyás, gereblyézni sorban,
kitépni dudvát, miegymást. Na nem.
A lélek kertjét, keretét, te jó isten,
nem érdemes keresni. Meg amúgy is,
a dudva a lényeg. Azt kitépni?
Dudvában fészkel a szó, a szeg.
Kimondani kell és megfeszíteni. Ezt
mi így tanultuk. Zárt kertben
felnőtt tagok. Hortus conclususunk a
mindig csak holnap. Oda vagyunk szemlélni
zártak.
Te jó isten, itt melyik szó maradhat
komoly, öreg, ilyen keretlegénynek,
mint Te, minek a szó, a szeg? Elég,
ha köp. Keretnek itt a század. Bűzös,
vad csomó. „Kertész leszel?” Te jó
isten, elég ha körbenézel.
A birtokod, a házad, ha keríted, kertelsz
itt össze-vissza, nem a tiéd. Elég,
ha körbenézel. Mert elűztek Téged
a kiűzetésből, tovább egy házzal. Mióta
gondolod, hogy szomszédod van egy is?
(Mozgó Világ, 2011. október)