TIZENHATODIK NAP-MONOLÓG


Láttam egy embert meghalni.

Ledőlt csak a homokra, először

gondosan körbenézett, mintha

megbillentenék titkait. Sarkára

ült, mint aki homokból merít

vizet, egy láthatatlan bogrács

köré, a forró földre. Szikrázva,

mintha rengeteg szem

lenne itt elmerülni,

és éberség egy fordított csillagzat

képtelen hálójából nézni fel.

Istenkísértés homokba halni, úgy lenni,

arcot veszítve, tanú. Mintha

már nem lett volna arca, csak madár

tisztította csont. Én sem tudom, mikor

tévedek. A sivatagban, mikor felkelek,

mintha már nem lenne arcom. Észre

sem vesznek itt soha, én meg

semmit észre nem veszek.


A bejegyzés kategóriája: A VÁLASZTÓVÍZ-KÖTETBŐL, AKTUÁLIS
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük