Címke: Nap-monológ

Az erdei ösvény vibráló raszterpontjai, avar és ágmorzsalék, émelygésem útja. Mint egy ima- szőnyeg, amin kántál a minta. És hiába kapaszkodik, lassú szó, fémes gerincvonal, amiből egy szakasz gyökér kipúposodik – itt meg nem hallgat senki, gyónás, feloldozás, mint a … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kitáblázva, aranysárgán, mégis kényszerérett fegyelemmel, kicsit jótanulós rendben sorakozott a kalász, még a szél is úgy borzolt össze néhány pelyvát vagy toklászt, mintha a hanyagság csak keresetlen, már-már elegáns díszlete lenne, erre keltem, hogy állnak ott, szinte várnak, különdíszletei a … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Ki szabad inni eső után az erdei út kerékvájatából az agyagos levet. Nem szomjúság. A felszáradás, mint öreg arcról szélben az érzelem nélküli könny higanyfutással hullik a hajtókára, a felszáradás öregség jele, ebben a délutánban megöregedtem, magam se értem, mennyire. … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Hajnalban volt az a rózsa, hogy virítson, szemet vidítson, ha volna szemem. Ha volna szemem, látnám, hova térek. A meleget, ha adnám, látnám is, hogy adom, ha volna szemem. Ha eltakar a felhő, akkor sincs szemem. Ha kiderül, hogy volt … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Lila volt a harmat, megrökönyödve láttam, elfeküdt a mezőn, mint egy hullafolt. És a fű pengéi is, többé sose lássam, összekoccantak, mint a jós szájában a fogak, fémesen. Fázott a jós, én a felhő mögött, talán ott se voltam, csak … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Latyakban a fényem, mint a kutya vizelte hó, elkedvetlenít. Kásás almát esznek így, fogvájó fény, kijózanító. Jégen sosem csúsztam el, a hideg megfegyelmez, magamat megtartani összpontosít – hinnem, hogy holnap is leszek, feladat, ha nem is nemesít. Utam csikorog, mint … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Valami orosz határ-terület. Tó, üres szemű hattyúk, öreg arcok gyerek testeken. Az a fajta hőség, amikor felporzik a páfrány. Narancssárgán égett a tekintete egy lánynak, ismertem ezt, olcsó szenvedély salakja alól élesztett parázs. Nekem semmi kedvem nem volt lenyugodni. Őrültségnek … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Az ellapult fű szikkadt ígéret záloga. Testetek volt itt. Vérköreitek, mint eső után a rózsa lélegzése, lobbanó színük, mint egy arc, ha felvörösödve megnő. Nincs dolgom veletek. Erdők pirulását ismerem, hajuk sincs, mégis sörényesen rázzák levelük, szél csípi szét az … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →