ELSŐ NAP-MONOLÓG


Az ellapult fű szikkadt ígéret záloga.

Testetek volt itt. Vérköreitek, mint eső után

a rózsa lélegzése, lobbanó színük, mint egy arc,

ha felvörösödve megnő. Nincs dolgom veletek. Erdők

pirulását ismerem, hajuk sincs, mégis sörényesen

rázzák levelük, szél csípi szét az erdőt, a levélfonákon

légkorbács-csík nyomok, ezeket ismerem jól.

Azt hiszitek, jön az ősz, pedig csak gyakorol, nagyobb

őszre, mint amit elbír.

Ne irigyeljétek, ami forróvá

tehet, forró kérgetek alatt még forróbb magotok

megtüzesít, de mind a másé.

Hozzád beszélek,

megfigyelted, milyen lomha a sárga szem, mikor

az ég alá borul, alattomos vadmacska-fénye téged néz,

jéghideg. Éjszakák előtt nem is nézhetsz máshogy

egy arcra. A sötét udvarában a nézés fordítottan világlik,

nincs rá szavad, megsötétedsz, ha megérted.

Most is

fáj tőlem a fejed. Hidd azt, hogy a szemgolyód a Nap –

héjat hunyni rá, elaludni előle, csak azt ne hidd.


A bejegyzés kategóriája: A VÁLASZTÓVÍZ-KÖTETBŐL, AKTUÁLIS
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>