TIZENÖTÖDIK NAP-MONOLÓG

Az erdei ösvény vibráló

raszterpontjai, avar és ágmorzsalék,

émelygésem útja. Mint egy ima-

szőnyeg, amin kántál a minta.

És hiába kapaszkodik, lassú szó,

fémes gerincvonal, amiből egy szakasz

gyökér kipúposodik – itt meg nem hallgat

senki, gyónás, feloldozás, mint a hinta.

Hogy felkelek, azt meg kell bánni,

nyugtom, mint a lelkiismeret

mélybe bukása. Hogy lenyugszom, azt

meg kell bánni, bűnöm foltozza fényem

felbukkanása. Az ösvény vibráló

raszterpontjai csak a túlnagyított, torzító

méret. Ezzel az erővel ne merj

elaludni. Minden elalvás előítélet.