TIZENNEGYEDIK NAP-MONOLÓG


A tégla kantfalat mintha

lehugyoztam volna, rézsút

csorgott le a fény. A háromszög,

mint egy letámasztott vándorbot,

az ajtó vakolatlan, keretén

lépcsős dallamot játszhatna el

a betérő vagy visszatérő, mondjuk homály.

Csakhogy a fal mögött nincs ház, a port

a saruról két oldalt verheti,

akire nem hallgattak itt vagy ott –

az én botom meg egyre laposabban

hanyatlik a föld vízszintje fölé.

Ilyen huzatban minek az ablak?

Akin keresztülnéznek, abban mindig

huzat van. Én is átadnám,

ha lenne még, helyem. De nemhogy nekem,

a sötétnek sincs itt utánam dolga.


A bejegyzés kategóriája: A VÁLASZTÓVÍZ-KÖTETBŐL, AKTUÁLIS
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük