HAZAFELÉ AZ INDIÁNTÁBORBÓL

Hajóringás, kikötött csónak, stégrekoccanó
csönd, mondataid között, hallgatom,
és mindig ezt, a szakaszos halált,
a beszédtelen pontokat viszem
magammal (az elfáradás
valódi csak, a sirályszárny
ernyedése) emlék helyett.
Csak az ég, a sirály megérkezése
előtti pára, a nyári vakság
valódi még, a szemhunyorgás belső
szilánkja, az nem sebez, még
nem kell látni semmit, mint szüléskor
a fájásszünet, hogy minden
mondható csak megkönnyebbülés és
átmenet, tolom vissza, tolom a
hajót rá a hullámra, rá a vízre.

A bejegyzés kategóriája: NAPFOLTOK
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.